Meseregény. De olyan mesét hallunk, melynek királykisasszonya szivacskabátot visel, s melynek végén "valaki mindig felfújható gumifotellé változik". Hősei egy belvárosi kozmetikai üzletben gyűléseznek, vagy lehetetlen pózban egy létra tetején, egy irodaszekrény aljában gubbasztanak. A mese színeváltozását, felbomlását mutatja ez a groteszk, sőt abszurd történet, mely ironikusan torzító tükörben villantja fel a mese - s a regényirodalomban továbbélő mese - megszokott fordulatait, szereplőit; harsány vidámságú kalandjainak, váratlan epizódjainak azonban értelme, mondanivalója is van - mindenekelőtt művészetről, irodalomról s "más efféle emberi lomról", valamint arról a gondolkodásmódról, mely önnön kényelme érdekében a valóságban is a mese könnyen értelmezhető, sztereotip történéseit keresi. A hétköznapok valóságát ugyanis hiába próbálnánk a hagyományos andalító mesekeretbe gyömöszölni, az eredmény csak leleplezően komikus lehet.
Csaplár ért ahhoz, hogy a fürdővízzel együtt ne öntse ki a gyereket is, és a regény vége azzal a meglepetéssel szolgál, hogy megtagadva is megőrzi a mesét, az igazit, életünk nélkülözhetetlen kellékét. |
