Kozák Imre dunántúli paraszt, keserűségében, hogy szövetkezetbe kényszerítették, öncsonkítást követett el - hallja a hírt egy pesti kávéházban az író. S mint az elmúlt húsz év alatt annyiszor, most is az igazság felderítésének, az "ott lenni, látni, tapasztalni" kötelezettségének vállalása hajtja, hogy végére járjon Kozák Imre történetének. Az útinapló mesteri portrékat rajzol a mai falu heterogén társadalmának jellegzetes alakjairól, nagy felelősséggel és hozzáértéssel mérlegeli a szövetkezeti mozgalom emberi és társadalmi problémáit. Kozák Imre figurája szinte érdektelenné válik, annál is inkább, mivel korántsem az ősi földszerelem áldozata, csupán parlagi "vivőr", tragikomikus szerelmi háborúság hőse. Urbán Ernő nem egyszerűsít, nem hallgat el semmit, "kényes kérdéseinkre" az emberekben születő alkotókedv megmutatásával válaszol. Igen, úgynevezett kényes kérdés volt akkoriban, hogy a parasztság zöme nem választotta, hanem vállalta a szövetkezeti gazdálkodást, de Urbán Ernő magatartására talán éppen az a legjellemzőbb, hogy az eseményekkel lépést tartva, óvatos kivárások nélkül vállalja a megnyilatkozás és ítélkezés felelősségét. |