A már címében félreérthetetlen regény egy végletesen embertelen életforma hol kiélezett, hol visszafogott bírálata. Ám az író mértéktartására vall, ahogy a kolostori életet - fonákjaival együtt - bemutatja. Nemcsak az aszkézisbe, a jóság túlhajszolásába menekülő Margit végletes alakját állítja a mű központjába, hanem - merész fogással - melléje helyezi Jancsi frátert is, mintegy tükörül, hogy a történelem mozgása mellett az élet valóságosabb-emberibb atmoszférája is tükröződjék - az egyszerű kertészfiú "kibeszélt" kételyein, jogos kérdésein s józan meglátásain át. Jancsi ártatlan, csodálkozó szemével láttatja az 1200-as évek Budáját csakúgy, mint a szigeti kolostor hétköznapjait. Gárdonyi a gyermeki lélek értő ismerője, s hite a kamaszszerelem tisztaságában: egy életen át magában hordott, dédelgetett érzés vallomása is. Nem túlzás, ha Szerb Antal - a korrajzi hűség, a nemzeti karakter s a megjelenítés plaszticitása alapján - mint a "legjobb magyar történelmi regényt" emlegette az Isten rabjai-t, stílusát pedig "mintaszerű magyar nyelvnek" minősítette. Gárdonyi műve a modern lélektani regények hatásával vetekszik - úgy, hogy benne a költő líraisága dominál. |