Velea látszólag jelentéktelen apróságokból, furcsa kis életmozzanatokból építi föl írói világát. Hősei általában gyermekek vagy a felnőttkor küszöbére érkezett kamaszok, az ő zavaros, kialakulatlan érzelmeik, gondolataik, bizonytalan életérzésük ábrázolásának lehetőségei izgatják leginkább írói képzeletét. Érett, felnőttkorú hősei is kamaszok egy kissé, gyermeteg lelkű férfiak és nők, a természettel szint együtt lélegző parasztok, rendszerint olyan emberek, akiket az életformaváltás megzavart, és életük a történelmi-társadalmi változások következtében más irányba fordult, mint ahogyan eredetileg indult. Velea nem hagyományos lélektani eszközökkel ábrázolja hősei lelkivilágát, hanem néhány odavetett bizarr vonással rajzolja meg, alakjait majdnem mindig groteszk, abszurd helyzetekben cselekedteti, bírja szólásra. Hősei gesztusaiban így ragadja meg az általános emberit, de a társadalmilag-történelmileg konkrétat is, alakjai így válnak kedves kamasszá vagy felelőtlen suhanccá, játszadozó felnőtté, akiknek játékaiban azonban mindig ott leselkedik a halál, a megrendítő tragédia. Kisregényében is ezekkel az eszközökkel, ebből az alaphelyzetből kiindulva vizsgálja a hegyi falu embereinek lelkiismereti és erkölcsi problémáit, azt, hogy a háború által szétzilált életben hogyan lehet megóvni a tiszta emberséget, de azt is, hogyan lehet a romokon új világot építeni. |
