Egy fáradt esztendő őszén az ismert művészházaspár meglopta az időt, s a zsákjából kibűvészkedett két héttel Jugoszláviába utazott. Három hónappá lett a két hét, s „világjárássá" a nyaralás.
Ez a könyv vallomás. Az alkotó ember megrendült és ujjongó érzelmi-szellemi összegzése, amellyel egy idegen világ útjain és rejtekein felfedezi az ismeretlent, és abban önmagát. Udvary Gyöngyvér és Vincze Lajos az egy térségben világoló nyolc „glóbus" — a hat jugoszláv szocialista köztársaság és a két autonóm tartomány — ösvényein jár három hónapig, hogy tollal és ecsettel hozza hírül a szerb végvárak, szlovén fennsíkok, horvát, dalmát szigetek, Crna Gora-i kövek, macedón templomok, bosnyák hidak, kosovói mezők, vajdasági falvak, múltból-jövőből fonódó jelenkori életét. Tájak, kultúrák, civilizációk, szellemiségek, érzelmek, indulatok tükörképe e könyv. De elsősorban az emberé. Azoké, akiket számon tart a nagyvilág, és azoké is, akiknek neve csak szűkebb pátriájukban ismerős, írók, festők, muzsikusok, tudósok, nemzeti hősök, papok, kereskedők, munkások, szakácsok, parasztok, mérnökök, csaposok, diákok, tanárok, özvegyek, halászok párbeszéde — monológja e könyv. Ismerkedő párbeszéd a másnyelvű kortárssal, az ismeretlen szomszéddal, akivel szinte azonos légtérben, rokonsorban élünk immár egy évezrede. Udvary Gyöngyvér és Vincze Lajos műve nehezen sorolható a megszokott útleírások rendjébe. Már csak azért sem, mert a toll és ecset együttes revelációjában újszerű műfaj jelentkezése ez a könyv, ők maguk úti beszámolónak nevezik művüket, amelyben „szóval mondják el, amit - ecsettel nem lehet, és ecsettel, amit a szó nem képes elmondani".
|
