Az Októberi Forradalom s a polgárháború drámai eseményekben bővelkedő éveihez képest békés időszakról szól ez a kisregény. A húszas évek egyetlen hetének krónikáját adja, s a színtér egy látszólag csöndes kisváros. Vége felé jár a tél, a friss szél tavaszi illatokat hoz az erdők és mezők felől, az olvadó jégkéreg alatt sebesebben csörgedeznek az erek. A jövő évi kenyérre gondolnak az emberek, s hogy a vasút szállíthassa a vetőmagot, a városka apraja-nagyja, még a vöröskatonák is kimennek az erdőre fát vágni, tüzelőnek. Ezt a pillanatot használják ki a bosszút forraló kulákok, s egy volt cári tiszt vezetésével rárontanak a szovjet szervekre, foglyul ejtik s lemészárolják vezetőiket...
Libegyinszkij feledhetetlen portrékat rajzol ezekről az emberekről, a forradalom tiszta lelkű, bátor és lelkes harcosairól, akik közül ki a forradalmi harcokban szerzett tapasztalatot s edzettséget, ki naiv ifjúi hittel s lelkesedéssel végzi a harci feladatok sorának tekintett hétköznapi munkát. Van köztük, aki fájdalmasan őrlődik régi és új között, de habozás nélkül az újra teszi föl életét a választás pillanatában. Az író azért tudott ilyen gyönyörűen vallani ezekről az emberekről, mert ő maga is közéjük tartozott: a forradalom lelkes és odaadó katonái közé. |
