Előszó
A latin mondás ezt tartja: „Si tacuis-ses phi/osophus man sisses", azaz ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna.
Könnyen vonatkozhat ez élőbeszédre, egy könyvre, de legalább ennyire egy előszóra is. Vállalván a fentebbi veszélytényezőt, még újabbal is számolni kell. Például azzal, hogy vannak előszavak, melyek tudományoskodnak, holott elegendő lenne, ha „csak" tudományosak lennének, simulván magához a valóban tudományos könyvhöz. Vannak előszavak, melyek komolytalanok, holott maguk a művek komolyak és vannak előszavak, melyek komolyak, noha a művek komolytalanok. Ezzel a skálát többé-kevésbé ki is merítettem, most már maradjon ez a rövidre szánt előszó részint hűvös tény közlés, részint „hibrid".
Ami a hűvös tárgyszerűséget illeti, ahhoz csak az tartozik, hogy sok-sok esztendővel ezelőtt (ekkor még a Magyar Rádió és Televízió egy anyatejből táplálkozott, azaz közös cég volt) született Lévai Béla kitűnő szerkesztésében egy kötet, mely nagyjából-egészéből kronologikusan beszámolt a rádiózás és televíziózás fejlődéséről, érdekességeiről, működéséről, produktumairól.
Ám mióta szervezetileg kettévált a Rádió és a Televízió, külön a Televízióról népszerű nyelven megfogalmazott gyűjtemény nem jelent meg. Nos, ez a hűvös tény közlés. Ami pedig a „hibridséget" illeti, ez nem jelent mást, mint hogy ez a kötet, melyet remélhetőleg érdeklődéssel forgat majd az olvasó,
nos ez a kötet nem tudományos tanulmány, nem lexikon, nem is időrendi táblázat és nem oknyomozó történelem. Akkor hát mi? Egy kicsit ez is, az is, és még valami más. Bepillantás a komoly munkába és kandi pillantás a komolytalan szituációkra, pillanatokra, egy-egy markáns arcélre, emlékek, melyeket megszépít a messzeség, meg történések, melyeknek tanúságtévői azok az emberek, akik jól-rosszul, de többé-kevésbé megszállottan végzik televíziós tevékenységüket, abban a kába hitben élve, hogy munkájuk még akkor sem hiábavaló, ha a Televízió — akárcsak némiképp a Rádió is -— a nap, az óra, a perc szolgája és nem kacsingathat, mint például az irodalom vagy a képzőművészet, az örökkévalóságra.
Egyszóval valamifajta, műfaját tekintve „franciasaláta" kerül az olvasó kezébe. De azt hiszen az ismert angol mondás, miszerint „a puding próbája az, hogy ehető", elég logikusan érvényes mindenfajta „franciasalátára" is. E kötet minden rendű-rangú munkatársa talán nem ok nélkül bízik abban, hogy ez a „franciasaláta „á la Magyar Televízió", a jó étvággyal fogyasztható ételek közé tartozik. E képhez — remélhetőleg nem képzavarhoz — stílszerűen simulva, az előszó szerzője minden olvasónak jó étvágyat kíván.
|
