A boldog ember analógiájára írta meg Ember Mária dokumentum- vagy szociográfiai regényét. A reminiszcenciát nyíltan is vállalja, nemcsak a mű címével, hanem az átemelt idézetekkel, a regény szerkesztésével és az utószóval: „A könyv fejezetcímei a móriczi példára emlékeztetnek távolról - s kissé ironizálva ... Az idézés mindenképpen tiszteletadás akar lenni. A saját szövegünkbe ékelt idézet ugyanakkor olyan érzést kelthet bennünk, mintha párbeszédet folytatnánk... -Végső soron az idézés mint eljárás mágikus hiten alapuló cselekedet: mintha az idézett (újra) testté lehetne és közöttünk lakoznék..."
Tiszteletadás Móricznak - ez fontos, ám másodlagos célja a regénynek. Az irodalmi hála főleg a kölcsönvett ötletnek és a készen kapott formának szól. A regény azonban elsősorban történelmi-szociológiai indíttatású, s ugyanannak a paradoxiának köszönheti születését, amiben a móriczi mű is gyökerezik. Egy ember, ezúttal nő, a történelmi kataklizmák, sorsfordulók, családi és személyes tragédiák között boldognak érezheti magát, mert megtalálta tevékenységi területét, megtalálta lelki egyensúlyát, s ez erőt adott neki, hogy átvészelje és másoknak is átvészelni segítse a külső körülmények pusztító, roncsoló hatását.
|
